ÚÚÚÚ de érdekes
ez nem igaz
Az egyik legnagyobb klasszikus többnyire fiatal, bohókás, ámde 60 kilónál nehezebb kutyusok gazdáinak szájából hangzik el, tacsival, palotapincsivel, vagy bármilyen kistestű kutyával közlekedő nyugdíjas nénik, esetleg gyerekes anyukák megnyugtatására. Az, hogy a kutya bánt, vagy valóban játszik, tulajdonképpen lényegtelen, egy jóindulatú mancslegyintéssel is képes lenne ugyanis leteríteni "játszópartnerét" aki általában kellőképpen megrémül. Még veszélyesebb a mondat, ha a kutya igazából gyilkolni szeretne, de a gazdi ezt következetesen játéknak fogja fel.
Emberek milliárdjai találkoznak és mennek el egymás mellett naponta a Földön, különféle elŐre betanult viselkedésformák mutogatását mellŐzve, anélkül, hogy elgondolkoznának a másik emberrŐl, vagy megpróbálnának a másikhoz alkalmazkodni.
Ha azonban az emberrel a négylábú barátja is vele van, és a szembejövő szintén nem egyedül, ha nem a kedvencével közeledik, azonnal megváltozik a helyzet. Az addig nyugodt, békés, csöndes környezet kiáltásoktól, kérdésektől, lesz hangos: "Vegye pórázra!", vagy szerencsésebb esetben "Engedje el!", esetleg "Fogja már meg!", "Az enyém nem bánt, csak játszik", "szuka vagy kan?", "Hamis a kutya?" Nemritkán a szívverés fölgyorsul, a légzés szaporább lesz, a vérnyomás megemelkedik - általában az eseményben résztvevő valamennyi emlőslény szervezetében. A kutyával együtt valahova menni, sétálni, kocogni, kirándulni, biciklizni manapság - sajnos - nem olyan természetes dolog, mint amilyen lehetne. De miért nem? Erre a kérdésre kereste a válaszokat egy négy országból (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia) összegyűjtött adatok alapján készített tanulmány, amelynek tanulságosnak tűnő részleteit olvashatják az alábbiakban.